nagyon szeretlek kisember.♥

akarlak Pécs!

Szeretlek Diótörő Balett Egyesület. Olyan erős szeretettel, amilyen erős szeretet csak létezik a világon. Teljes szívemből; akkor is, ha most úgy döntöttem, itt hagylak, ha felvesznek, ha nem, lehet hogy ez a 6 év volt az az idő amit itt el kellett töltenem, lehet hogy lesz még több is, még én sem tudom mit hoz a jövő, de legyen bármi, ez így marad. örökre...

m e r t  v a n , a m i  n e m  v á l t o z i k !

Egy este amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt: - a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft - a szobám rendberakásáért: 1000 Ft - mert elmentem tejért: 100 Ft - mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft - mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft - mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft Összesen: 4800 Ft . Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta: - mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft - az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft - a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft - könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft - mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft - minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft - az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft. Összesen: 0 Ft Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.

A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta:
Fizetve!

„Tudod arra gondoltam, tudnék-e örülni, ha látnám a boldogságodat. Arra a boldogságra gondolok, amelyikben nem vagyok. Tudnék-e boldognak lenni, veled boldognak lenni, a Te boldogságodtól boldognak lenni, ha egyszer megpillantanálak úgy, hogy te nem látnál, vagy nem... ismernél meg. És látnálak kéz a kézben… mással látnám, hogy boldog vagy. Nem is tudom. Pedig boldognak kellene lennem, hogy a boldogságot, amit én nem adhatok, mástól megkaphatod. És mégis, miért facsarodik el a gondolattól is a szívem, miért csukom be a szemem, a kép előtt? Te boldog vagy, mással vagy boldog… Önzés, vagy nem szeretlek eléggé… Hisz az egyik vágyam teljesülne, hogy boldognak lássalak Vagy nem kívánom eléggé? Csak ha én is boldog lehetnék, akkor örülnék a boldogságodnak? De hát én téged szeretlek. Miért fájna mégis? Te boldog vagy, és nekem fáj… Ez olyan összeegyeztethetetlen. Pedig nem változna semmi, ahogy eddig is, tovább is szerethetnélek, te boldog lennél, csak nem általam. Igen, azt hiszem, az fájna. Nem a boldogságod, hanem, hogy én nem adhattam neked boldogságot… az fájna… De talán a boldogságod hamar megvigasztalna…”

- Francba, menjen már innen el...
- Kicsoda?
- Tippelj!
- Értem. Szereted még?
- Nem! Dehogy is..
- Állandóan erre nézeget. Szerintem még ő is szeret téged..
- Persze! Francokat.

/dehogy is . . . 

Lassan el kéne induljak egy úton, de még mindig bizonytalan vagyok. Vannak akik már öt éve készülnek valahova, én pedig már elég szép ideje tétovázok hogy merre... Igen, még mindig nem tudom hogy milyen irányba szeretnék úgy istenigazából továbbtanulni, és még mindig nincs elképzelésem, hogy mi szeretnék lenni, ha "nagy" leszek. A szivem egyik része ide húz Siófokhoz, a másik része pedig lökdös hogy menjek el innen. Pécs? Egyik percben nagyon akarom, a másik percben pedig nem annyira. Siófoki Perczel?  Ebben a városban ez az egyetlen gimnázium van, szóval egyedül ide tudnék tovább menni, ha akarnám. Mehetnék Krúdyba is, de oda meg pláne nem akarok. Perczelbe sem akarok. Hallottam már fűt-fát az ottani tanárokról, és őszintén szólva nem kaptam kedvet hogy oda menjek.. Szóval NEM TUDOM.