Szeretnék egy világot. Egy világot, ahol van időm mindenkire és mindenre, ahol nem kell kapkodni, ahol mindenki, akit szeretek, ott lehet a szomszéd utcában, ahol tudhatom, hogy Ők biztonságban vannak, és nem kell rettegnem, hogy elveszítem őket. Szeretnék Siófokon, Pécsett, és Erdélyben lenni, egyszerre. Táncolni, a barátaimmal lenni, a családommal lenni. Otthon lenni; közel lenni, távol lenni. Egyszerre. Akár csak egy napra is. Tudom hogy lehetetlen, és fölösleges ilyenen gondolkoznom, de olyan jó álmodozni róla... Ha lenne még egy életem, vajon mit kezdenék vele?

Ahogy a nagybátyám mondaná; bizony, legtöbbször nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az ember tervezi... és ezért kell örülni annak, ha nagyritkán valami összejön. Végülis, azért van ez így, hogy megtanuljuk értékelni, amit kapunk... és tanuljunk meg küzdeni azért, ami nincs, és amit el tudnánk érni, ha nagyon szeretnénk...

Akkora biztonságban akarod érezni magad újra mint akkor mikor ölelt, mikor a tekintete rabja lettél, mikor láthatatlan börtönébe zárt. Egy percre sem engedett el. Ott akarsz lenni újra. Átélni mindent előről.

Egyébként egész jól telik a nyaram. Megvan az az igazi nyárhangulat, csak már lassan a vége felé közeledik, de már most elmondhatom, hogy sok-sok szép emlékem volt benne; Solymosi Tánctábor; egy hét kemény munka a színházban, új barátságok, jól sikerült fellépésünk, fellépés utáni búcsúbuli a Római Házban, fényképezkedés, képvetítés, Balatonpart, beiratkozás a Művészetibe, rohanás tánctáborba, új koreográfiák, Gabi nénis balettórák, mély beszélgetések, esti hülyéskedések, Bogi meglepetéslátogatása, rettegéses fülbelövetés, nosztalgiázás a sulink előtti padon, séta a főtéren, Bogis vonatozások, Balatonlelle, ottalvás, strand, jégkásázások, élményfürdő, aranyos karszalagellenőrzős srác, napozás, vidámpark, XXL extrémhinta soha többet!, esti séta a parton, colavásárlás a kisboltban, szemtelen fiúk még szemtelenebb de mégis furcsán jóleső bókjai, Laci lazán összekeveri az aluljárót a felüljáróval, Lacis Virágos Józsis Brigis bandázás majd életveszélyérzettel körített bringóhintózás Virágékkal, sütizés az Amigóban, séta a parton anyuékkal, a sulink előtti sétával egybekötött zenehallgatás és beszélgetés Márkival (mert csak mi lehetünk olyan hülyék hogy az éjszaka közepén begyalogolunk Kilitiről Siófokra), rövid találkozás a mekiben Annával, rámenős hollandok lerázása, 18-kor rohanás a tescoba találkozni a fiúkkal, Tesco körbesétálása legalább háromszor Márkkal, bújkálás anyu előtt, NewYorker mögött; első csók, "majdnem" elindulás Erdélybe, Szabi kikisérése a buszmegállóba, Jancsi felejthetetlen hintázása a parkban, sétálás haza, a kapunk előtti este,  Erdély, Kincsős strandolás, Bogis ottalvós esték, szúnyogüldözési akcióink, esti bandázások, szotyizás, energiaitalozás, drága egyetlen Sándorunk... bonyodalmak, jóban-rosszban

KÉSŐBB

Tinával (kutyusommal) töltött utolsó éjszakák, Nessy rosszul sikerült bulija, szétszed az ideg, ház mögötti mély beszélgetés, aggódás, kapuban ücsörgés, játszótér az éjszaka közepén, visszafele menet Nessyékig kerget minket egy 15cm magas kiskutya, röhögés magunkon, félig szívrohamban még a kiskutya előli meneküléssel járó sokk hatása alatt de megérkezés Nessyékhez, hajnali séta hazáig a fényekkel, felejthetően felejthetetlen éjszaka után életem egyik legrosszabb reggele: itthagyott minket az egyetlen kiskutyám (folytköv)

Sokminden történt amióta nem irtam. G-vel elváltak útjaink. Összeveszések, békülések, boldog, kevésbé boldog, szép, rossz, és egyenesen fájdalmas pillanatok. Rég csalódtam ekkorát valakiben, de nem panaszkodhatok, én vállaltam ezt az egészet, már az elején, amikor igent mondtam neki. Hányan hitték, köztük én is, hogy megváltoztattam, de nem; kutyából nem lesz szalonna és ez ismét bebizonyosodott. em hittem volna hogy ilyen módon ér majd véget, de ez lett. Továbbléptem; visz az élet, és én egy ilyen fiú miatt nem szabad megálljak. Szerencsére voltak akik átsegitsenek ezen az időszakomon, és már tudom, hogy egy könnycseppet nem ér.

Ez is megtörtént, elballagtunk. Örülök, hogy itt tudott lenni legalább az egyik öcsém, és a mamámék. Végigcsináltam sírás nélkül. Igen, nehéz volt, nem is kicsit, de nem akartam hogy a G. ilyen állapotban lásson, így is nagyon kivolt, hogy elmegyek... Annyira édes volt, ballagás után odajött hozzám és kaptam tőle egy csokor rózsát... és azok a könnyek... huhh. Kétszer mentem végig Ott, egyszer főpróbán, egyszer pedig ballagáson, nem is tudom melyik volt a nehezebb, de többször nem csinálnám végig, az biztos. Nehéz volt. Nagyon a szívemhez nőtt ez az iskola ez alatt a 8 év alatt, de hogy nem a tanárok és a tanulás miatt, az biztos. Fáj hogy ezentúl nem láthatom mindennap a suliban, nem futunk össze a folyosón, nem lehetek ott vele annyit, mint eddig... Nehéz elengedni ezt az egészet. Szeptembertől új suli, új arcok, új tanárok, új tantárgyak, újabb elvárások és élmények várnak. Minden más lesz. Várom is, meg nem is. Én akartam. Én vállaltam. Végigcsináltam. Most itt vagyok...