Táncolni örökre és mégtovább.♥2010.04.30. 22:27, meli
Tegnapi napom? Kezdetben örültem hogy a 19-esben lesz óránk, mert az viszonylag közel van a buszmegálló felőli bejárathoz ami mellesleg nagyon ritkán van nyitva. Erre bemegyek és a 20-as terem felőli ABLAKBÓL BAZINAGY MATRACOKAT DOBÁLNAK kifele. -.- Csodálatos. Aztán egy kis időre abba hagyták a dobálást mondom na akkor most felmegyek amíg nyugi van erre az öreg neki áll ordibálni hogy nem látod hogy dobálják ki a matracokat?! De úgy mondta mintha ez egy teljesen normális és hétköznapi dolog lenne. A béke érdekében megkerültem azt az egész rohadt iskolát hogy feljussak a 19-esbe de már leülni sem volt időm mert azonnal jött a tanár és óra. -.-" Átugranám a részleteket mert rohadtul elegem van már mindenből. Edzésre nem tudtam menni, mert a Tánc világnapjás rendezvényen felléptek az ifjúságisok és mivel az előadás 17-től kezdődött ezért erre az egy napra eltolták az óra időpontját. Balettről rohantam előadásra. Ültem a széken és hallgattam ahogy egy mami éppen újságolja a mellette ülő nőnek hogy már megint beverte a fejét a konyhaszekrénybe. Élmény volt. De szerencsére nem kellett sokat várni. A DBE kezdett. Vivi táncolt először. A Hajnalt táncolta fehér ruhában (ez a saját tánca) Gyönyörűen táncol ááá. Majdnem sírtam. Kis példaképem. ♥ A tánca végén hallottam a hátsóbb sorokból (4. sorban ültem) hogy valaki fújta az orrát. :DD Aztán jött a Klenódium c. tánc és utána jött az a Lehetőség című idegbeteges pizsamás tánc. (: Annyira jó volt. És mindenki tátott szájjal nézte őket. Legeslegjobbak. :) Utána jöttek valami rózsaszín ruhás rockysok nah az nagyon ratyi volt az előttem ülő srác már fogta tőlük a fejét. xDD Na meg ugye a néptánc. Kifejezetten utálom. Majdnem bealudtam rajta de persze azok kapták a legnagyobb sikonyálást a végén. Cintiék is felléptek hip hoppal. Rohadtjókvoltak. Ordítottam is nekik egyet. :DD Aztán végülis a néptánc miattelhúzódott az egész 20:30-ig akkor hazamentem és tanulás. Annyit kell tanulni hogy az valami eszméletlen, jövőhéten amit csak el tudtok képzelni mindenből témazáró, egyébként tegnap este az előadásról hazafele láttam a Krikyt hazamenni meg a Dorinát a hídon sétálni. Jövő hét utáni héten 6-an elmennek az osztályból Angliába és az összes angol tanár meg még páran mennek el a suliból velük együtt úgyhogy egy hétig nyugi lesz ááá de várom már. És még német se lesz! :DD
i can't stop thinking of you.2010.04.22. 20:39, meli
Nem említettem hogy Kriky sikeresen átrendezte a Fashion Dance időpontját úgy, hogy a csapat felének nem jó. HÉTFŐN ÉS CSÜTÖRTÖKÖN VANNAK EDZÉSEK 15:30 - 16:30 - IG. Na és csak én lehetek olyan mázlista hogy csütörtökön van balettom 14:30-15:30-ig. Természetesen e-mailben szólt, úgyhogy fogalmam se volt a változásról, Flóra mesélte hétfőn mikor összefutottunk papírgyűjtésen, hogy mi van. Szóval Kezdődhet a rohangálás, és mint mindig, megint az lesz hogy két helyen kéne lennem egyszerre. Állítólag nem lesz sokáig így, csak amíg akrozunk. De csütörtökön nem megyek edzésre, mert 17-ig lesz balett és nem fogom kihagyni semmilyen FashionDance átalakítás kedvéért sem. Amúgy sincs semmi extra edzésen, maximum lemaradok egy 4perces hasizomgyakorlatról + szintén 4perces hátizomgyakorlatról, meg a szivacson elvégzendő hülyeségekről amik amúgy se mennek. Spárgázás baletton is van, úgyhogy abban nem szenvedek hiányt. De azért azt nagyon bírom amikor a másik csapatból mind az 5 fiúnak kiesik a szeme amikor állóspárgázok. :DD Meg amikor táncolunk. Na azok a nagy szemek. :DD Olyat nem minden nap látni. Ugye ők még C1/A-t tanulhatják, a kori vége felé járnak. // mi azt 2008.októberében tanultuk // aztán nagyon lesik már a C2-t. Meg nekünk több táncunk is van. DANIEL'S TONIGHT, ZOMBIE, C2/A, NÉHA C1/A Daniel's Tonight, Zombie, C2/A, néha C1/A de az tényleg nagyon ritkán. Meg még van a Reggaeton, az tábori, de azt nem nagyon táncoljuk, max nyáron. Meg az AeroKid-es de azt is csak nyáron. Kispöcs ma buzi volt edzésen. Ha valamit nem tudok lehurrog. Bezzeg ha spárgázni kell már nem olyan nagy a szája. ;) Utálomutálom. :/
i hate you but i love you.2010.04.21. 21:58, meli
Life is shit. Nessyvel kevesebbet beszélek mostanába, pedig annyi mesélnivaló lenne. Főleg mostanába mert áááh. Ráadásul Ő állandóan bámul. De látványosan. Van hogy suliban megfordul utánam. Evi mondta. Olyan rossz. :/ (U) Hétfőn papírgyűjtés volt. Nekünk természetesen nem szóltak hogy lesz, ezért mindenki telefonálgatott akinek csak lehet, páran még biciklivel mentek papírért tesióra alatt de csak VALAMI 3500FT KÖRÜLI ÖSSZEGET kapott az osztály. Én is szóltam anyának hogy hozzon pár újságot otthonról mikor jön be fokra. Ha normálisan szólnak akkor gyűjthettünk volna annyit mint tavaly és akkor kapunk legalább 10 000-et. Nem baj így talán kevesebbet megyünk majd fagyizni. Ugyanis fagyimániás osztályom van, én vagyok a kivétel. Na de egyébként valamelyik nap szivattam egy galambot. Igen jól halljátok, egy galamb. x/ Úgy volt hogy kimentem délután az udvarra és akkor megláttam hogy ott van a villanydróton és huhuuhu-zik. Na mondom válaszolok neki. // 3. osztályban tanultam erdei iskolában galambhangot egy erdésztől Dégen, ezért kapott csillagot a szobánk // Na és amikor válaszoltam akkor felfigyelt és átrepült a házunk tetejére és megint kezdte a "hu-hú-hu"-t. Megint válaszoltam, kereste hogy hol vagyok felszállt az eperfára, aztán egyre közelebb és közelebb. Én meg elbújtam a bokorba hogy ne lásson meg. Hülyeállatvagyok.♥
Tovább is van mondjam még?!2010.04.12. 20:42, meli
Hehe mondom is, szóval szombat reggel néztünk Zsaniéknál valami gagyi rajzfilmeket amik éppen mentek a tvben aztán mindenki ment haza, apa jött értem. Anya még aludt mikor hazaértem (8-9 körül volt ez) én meg leültem tv-zni. Később ettem, lezuhiztam, leültem gépezni. 14:30 körül meg lefeküdtem aludni és kb. 20:45 körül ébredtem fel, akkor megint msn, egészen 1-ig és aztán megint alvás délig. Gyorsan tanultam és gép. xDD Éjfélig irodalomtanulás. Na és a mai nap az olyan volt, hogy kivételesen nem reggeliztem, ezért 1. óra után mentünk büfébe. Elég érdekes volt. Várunk a sorban, egy 4-es szőke gyerek felordít: ATTILA! EGY BÉK RÖLSZT!! Ilyen kiejtést te jó ég! Na és akkor vettem észre hogy mögöttem áll az Ádika. Hát érdekes volt ez is, na mindegy... De következő óráink kész voltak. :DD Bioszon : rakétagyártás, szerszámgyártás. Nem értjük félre! :| Ennél még az volt jobb amikor egyik szünetben Evi kivette a müzlijét, ránézett, elkezdett rajta röhögni, és nem bírta abba hagyni. Ez normális?! :DD Kész, vége. Végre megtaláltuk a Red Raster reklámot. (L) Mert RedRasterrel lankadatlan! ;) Holnap végre tánc. Méghozzá kettő is. Páran elvileg visszajönnek FashionDancere, (Wicci, Letty) meg pár embert hallottam hogy gondolkoznak még rajta. Hát a videóm hatása! :DD
you say it now, that hate, but I see it after all fear...
hülyék. ♥ 2010.április 14.
Just your little guardian angel...2010.04.12. 20:20, meli
Nah pénteken meg szombaton voltam Zsaniéknál. 4-en voltunk. Zsani, Keri, Csancsi, én. A többieket nem engedték el / nem értek rá. Csodálatos. Először szarrá untuk magunkat, rendeltünk pizzát, bekajáltunk aztán elkezdtünk nézni egy filmet (Csak szex és más semmi-t). Unalmas volt mert én már láttam párszor, a Csanády meg kívülről fújta az egészet és végig dumált. Akkor melege lett, ment kinyitotta a teraszajtót aztán az ablakot akarta de ott volt egy váza a függöny mögött én meg üvöltöm hogy VIGYÁÁÁZZZ!!! :O De már nyitotta és a váza már repült is. Na akkor azt fel kellett takarítani, nagy felmosórongy meg minden mert ugye még víz is volt a vázában. Aztán a Viki fogta magát és felállt, és mivel emeleten voltunk alacsonyabb volt a mennyezet és szépen igényessen bevágta a fejét a falba. Nah ezen is szakadtunk. :DD Aztán unalmunkban beraktunk valami karaoke CD-t amit a Viki hozott és ott volt a szöveg de a Csanády egész végig váltogatta a zenéket úgyhogy ebből se lett semmi. -.- Akkor Csanády felhívott pár emberkét rejtett számról (Törpicsek, Ákos, Ádika) azokat szivattuk ilyen buziságokkal. xDD Pl. Volt e már... ( na hagyjuk xD) meg belépnek e a b_zik klubjába. Lillát meg a Cintit is hívtuk de azok fél perc után már mondták hogy szia Csanády. xDD Ismerik a gyereket nah. Aztán lassan besötétedett. Kimentünk a teraszra és kiabáltunk a sétáló emberkéknek mindenféle hülyeségeket, azok meg néztek. Aztán bementünk és mivel nem volt net a Zsaniéknál, felhívtuk az Ákost hogy jöjjön át (mert nagyapjánál volt ami közel van) és nézze meg hogy nem e tudnánk rácsatlakozni valami vezetéknélküli cuccosra. Nem nagyon jött össze úgyhogy fiúk kimentek a konyhába dumálni mi meg elkezdtünk nézni egy filmet amit ott is hagytunk utána a francba amikor elment az Ákos. Leültünk TV-zni, kerestünk valami horrort amiről a Zsani el is kapcsolt mert azt mondta fél, aztán fél napig kerestük hogy melyik adón volt és mire megtaláltuk és elkezdtük nézni arra meguntuk. -.- Így szokott lenni általában. Aztán később néztünk Happy Tree Friendset vagy mit. :O xDD Meg Kész átverést. Keményvolt. Éjjel 3 körül meg bementünk a szobába és kinéztünk az ablakon. Nah de a teraszra meg nem mert kimenni senki mondom egye fene én kimegyek, milyen beszarik vagytok. :DD Ki is mentem de csak azzal a feltétellel hogy nem zárnak ki. Na de amikor kint voltam akkor már nem volt olyan nagy a szám mert baromi sötét volt és fújt az a hűvös szél meg az az éjszakai feeling, na de ilyen hülyeségeket is csak én csinálok meg hogy ilyenkor kimegyek. Wááá rohantam is be azonnal majdnem sírtam úgy beszartam. xDD Többiek még csak meg se közelítették a teraszt, úgyhogy ne mondjátok hogy beszari vagyok. :PP Aztán Csanády kérte a Zsanit hogy adjon neki lány ruhákat és akkor felvette és táncolt benne Alesha Dixon-ra. Nagyon durva volt. Fel vettük videóra, de letörölte az összeset a kis pöcs hogy ne tudjon róla senki. xDD Na aztán 4 után elmentünk aludni, Zsani&Keri egyik szobába, Csanády&én egy másikba. Na igen, érdekes volt, meg mindenkire rájött a tüsszögés csak éppen rám nem. :DD Zsaniék még be is vettek valami allergia gyógyszert. Na de mi Csanádyval nem nagyon aludtunk, végig dumáltuk az egész éjszakát hülyeségekről, meg közbe kinéztünk párszor az ablakon és tök érdekes volt látni ahogy felkel a nap és lekapcsolják a lámpákat. Meg hát 5-kor már csiripeltek a madarak is meg neki állt kukorékolni a kakas mondom mi van itt? :O Át kell állítani azt a kakast is nah. Tudjátok mi volt a NO COMMENT az egész buliba? Az hogy 4en voltunk ennek ellenére a Zsani anyja 5percenként telefonált az éjszaka az emeletre hogy élünk e még. Pff. xDD Nem gáz. Hajnalba kijöttünk a Csanádyval én meg fogtam valami kis vázát ami ott volt a radiátoron elkezdtem nézegetni, forgattam aztán fejre állítottam és kiborult a víz ami volt benne. xDD (azt hittem üres mert kicsi volt és könnyü) Nah akkor a Csanády feltörölte azt is mivel neki van gyakorlata már ebben. Aztán reggel go haza mindenki. Ami utána volt azt inkább következő bejegyzésbe írom mert ez hosszú már így is. :DD
|