-Ne hagyd hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha őt elveszted, nem marad semmid...-

"Mennyire fájdalmas, hogy ez a gyönyörű szempár melybe egykor bele szerettem és mely úgy nézett az enyémbe, mintha én lennék az egyetlen csoda a földön most úgy mered a semmibe ha közelében vagyok, mintha csak azt mondaná: menj a közelemből. Annyira hiányzik, ahogyan akkor és ott azon az őszi napon átöleltél én pedig azt sem tudtam mit kellene tennem.. csak ültem és azt kívántam bárcsak ez a pillanat örökké tartana.. De vége lett.. Mint minden jónak ebben a mulandó világban.. Számodra ezek talán nem is voltak jelentős pillanatok, de nekem akkor Te voltál minden. A szerelem. Az első csók. A fájdalom és egyben a boldogság. A biztonság. A kétely.Az égbe repítő érzés aminek neve számomra még ma is ismeretlen. Ami pedig a legfontosabb.. Olyat tettél velem amit azelőtt senki. Megremegtetted a szívemet.."

Fontos hogy a bizonyos dolgokat hagyjuk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el aki voltál, és légy az, aki vagy!

Elkezdődött a suli, és megint rámtört az a furcsa érzés, ami minden ősszel újra és újra előbújik a nyári nap utolsó sugarai alól. Megint minden ugyan olyan mint régen. Na jó, talán nem teljesen minden. Nincs többé FashionDance. Amikor választás elé kerültem, és a balettot kellett választanom. Tisztában vagyok vele, hogy helyesen döntöttem, és hogy nem fogom megbánni. De a Fashion ennek ellenére mégis hiányzik az életemből. Minden. A régi csapat, régi emlékek, közös győzelmek és közös vereségek. Az a sok nevetés. Sminkekre pénz gyűjtögetés. Bajcsyban "tea főzés" és büdös cipőbe mikuláscsomag készités Martin számára. Rémlik, mi? :D És amikor Kriky összes kekszét felfaltuk, és milyen finom is volt! Emlékeztek? Amikor még volt Dolce Vita, de az az igazi régi jó Dolce Vita, akik a Kettesben  edzettek akik hetente jártak fellépésekre, havonta versenyekre és esőben, hóban, fagyban rohangáltak át edzésre. 

'09.10.22. Ezen a napon volt életünk első edzése. Csajok. (L) Felültünk a szivacsra, és ott vártuk hogy elkezdődjön az edzés. Rengetegen voltunk és mi azt se tudtuk mit kezdjünk magunkkal. Aztán ahogy teltek a hónapok, szépen lassan kihullottak közülünk az emberek. Mi lettünk a mag, a csapat magja. Mindig bejártunk edzésekre, akárhogy is alakultak a dolgok.

'09.05.24. A vesztesek nyugalmával indultunk el ezen a versenyen, mégis először és utoljára nyertünk. Együt. Munkával. Eredményesen. Az az érzés leirhatatlan.

'09.október: Tojásfesztivál Amikor a Cinti hagymát lopott a kukából, és kijött a bácsi, mi pedig megijedtünk és az átjáróig sprinteltünk. Hamburgersütés és éneklés Dóriéknál, aztán Ádi felkutatása a tömegben, fingerboard keresgélése, másnap pedig ingyen gumicukor. Istenkém... Leges legjobb volt az összes közül, de csak mert Veletek tölthettem! (L)

'09.11.27. Az a sok próba. Nyelvtan dogáról elkéretőzés, Nikivel elszakadt táskamadzagból bajusz ragasztgatás, Amigó parkolóba sietés, aztán fel Wiccihez, öltözés, és rohanás Ádándra. Ott pedig sminkelés, idegeskedés amiatt a szúrós növény miatt ami az öltözőhelyünk mellett volt, és végül verseny. Elrontottuk. De veletek még beégni is jó volt!

Dolce Vita♥

Dolce Vita.♥ Ebben a csapatban talált rám először a szerelem, és úgy érzem, hogy jó időre utoljára is... De az idő nem állt meg, soha nem is fog, hiába ülök órákon át a szoba közepén, és hallgatom az óra ketyegését. Kis régi Dolce Vita. ♥ Ezzel a sok emlékkel itt hagytatok egy rést a szivemben, ami sose fog begyógyulni. Nagyon szeretlek titeket! 

Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek.A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna.Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem.Van, hogy nem tudok hinni. Mint most.És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

Rájöttem hogy van egy gyenge pontom. Egy iszonyatosan érzékeny pont, ami még a múltamhoz köthető. Fáj. És félek. Igazából sátorozásnál jött rám ez az érzés, de áhh... Nem is akarok beszélni róla. Elég jól érzem magam itt Szentgyörgyön, van programom, és sokkal jobb mint Siófok külvárosában punnyadni. Valamiért itt jobban szeretek lenni. Igaz, tegnap óta fáj a torkom, nem tudom mit szedtem össze már megint... Nyáron lebetegedni, ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. De lassan eltelt egy év. AZÓTA... Hihetetlen. Számomra megállt az idő fél évre, de most mintha elkezdett volna tovább peregni.. De továbbra is csak lassan és óvatosan. A sebek is, mintha már nem fájnának annyira. Lehet hogy tévedek? Mindegy. Már nem is érdekel ez az egész, de a hegek maradnak. Most is, és máskor is ott lesznek. Ezt tudom.

~ Három szóban el tudom mondani mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

. . .