´ne mondd,csak tedd meg, én élvezni akarom, ne mondd, hogy szeretsz, én érezni akarom ~

                                                           

Blogocska

Egy tál dödölle, ettél belőle.

2010.06.26. 18:26, meli

Hol kezdjem? Iszonyat jó volt az előadás. Az elsőn nem sírtam, a másodikon már igen, mivel akkor voltak a búcsútáncok. x) ,,Úgy menjetek fel a színpadra, hogy most vagytok együtt utoljára!" - ezekkel a szavakkal küldött fel minket Gabi néni az utolsó táncunk előtt a színpadra. Majd lesz DVD is, alig várom hogy láthassam. Van pár tánc amit már megnézhettem, mivel apa is filmezett. Készültek képek is, nem lettek a legjobbak, de imádom őket, mert azért mégiscsak utoljára volt együtt a csapat. (L) Július 4.-én megyünk táborozni Révfülöpre. Nagyon várom, remélem addig javul az időjárás. Fúú. 14 ÉVES VAGYOK már kemény 2 napja. Elég szokatlan még számomra ez a helyzet, már a Gportálon sem számítok kicsinek, pedig ahoz vagyok szokva, ugyanis 8 évesen kezdtem el itt tevékenykedni. 23.-án voltunk személyit csináltatni, a kép már megvan, majd postán küldik a többit. Úgy döntöttem, idén nem tartok bulit. A tavalyi ottalvós bulimon is szenvedtem a jó hangulatért ami nagynehezen össze is jött a végére, jó kis buli lett belőle, rengeteget röhögtünk, egy percet sem aludtunk, másnap pedig bealudtam a nappaliban ÜLVE! Na de térjünk vissza a jelenbe. Szülinapomra kaptam két cipőt. Az egyiket a mamámtól, Budapestről van, 35-ös, sötétkék színű és van rajta egy csat elől. A másikat meg a szüleimtől, én választottam, a parton vettük, 36-os, olyan mint a Converse és ezüst színű. Imádom őket. Ata pedig hozott nekem egy pipacsot a kertből és elénekelte a Szülinapos dalocskát. Édes volt! =) Ma délben pedig kimentünk gyalog a raktárhoz mielőtt még szakadni kellett volna az eső. A raktár előtt nagy a gaz, ezért szedtem Epernek egy kis füvet meg pár levelet és oda adtam Atának, hogy vigye. Ezzel megint csak magamnak csináltam munkát, ugyanis ordított egyet és elkezdett rohanni az út közepén, valami veszett tempóba és amikor azt mondtam neki hogy álljon meg, akkor csak gyorsított. Katiék már meg sem próbálták tartani a tempóját, ezért felvállaltam a rohangálós felügyelő  szerepét. Azért mégis csak az öcsikém, nem lenne jó ha véletlenül elcsapatná magát egy kocsival. Futás közbe egész végig a gatyámat húzogattam, mert indulás előtt rám várt mindenki, ezért nem volt időm övet tenni, és mivel fogytam így nagy lett rám a gatya. Aztán a kapunkhoz érve nagy nehezen betereltem Atát a házba. Katiék még az utca másik végén voltak. No problem, legalább mozogtam egy kicsit. Tegnap karatéztunk, ma ebéd előtt pedig végig játszottuk a Malackás játékot. ^^

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ami lehetetlen, nem szállhat el

 


nem érdemes sírni, az igazi könny ritka mosollyal szenvedni az élet titka
16éves; lány; 158cm;; zenehallgatás; tánc; barátokért bármit; ébren álmodozós; színpad = élet; Siófok; körmötrágós; koleszos; mobil-rágó-szájfény nélkül sehova; LOVERDOSE; Balaton; cipő-és táskamániás; nyár, színes körömlakkok; parfüm; gránátalmás testpermet;  család; DBEpécsi müszi [táncművészeti tagozat]


     szar ez a környék, de én akkor is szeretem♫ 

- - - - - - - - - - - - - - - - -
LITTLE BLACK BUTTERFLIES ☮


[a-little-bit-longer] & [palcikaember]
[freeloveless] [szeklerband]

~ ott voltam melletted az utolsó napokban
becsuktad a szemeid és elaludtál a karomban
azt hittem felkelsz és minden kezdődik újra
de leállt a szíved és nem dobbant meg újra...

 
Mint egy álomkép


mikor megírtam ezt már túl vagyok mindenen odaát vár, akit legjobban szerettem akármeddig jut el a nevem én mindent, de mindent érte tettem első a családom nem érdekeltek gyalázkodtok pedig boldogan keltek én mit nem adnék egy rohadt percér magadba, hogy merre mentél ...
 

A szem őszinte, becsületes, tiszta
Elmondja, mi szívedbe van írva 

Ne szólj semmit, nem lesz semmi gond, 
Szemed őszinte, majd mindent elmond... 


...

 

 
Mint az ébrenlét

Tumblr_m3xsbav0zc1ruf8uio1_500_large

 
 
És majd újra visszatér egy másik éjszakán


 '12.dec.28.

  10 óra 36 perckor (ro)

jelenleg: ébredezés
háttérzaj♫: az öcsém dumálása:)
ma: Erdély,turkálás :DD
holnap: még relytély
nemsokára: tánckurzus

 

* *

 
Mert nem maradhat már tovább




12.08.28. GERGŐCI SZÜLETÉSNAPJA
12.08.18. KATI SZÜLETÉSNAPJA

12.06.18. GO ERDÉLY
11.10.28-11. ŐSZI SZÜNET
11.08.21. ALBI KERESZTELŐJE
11.08.19. MEGINT VISSZA ERDÉLYBE

11.08.14. RESZKESS KILITI, JÖVÖK!
11.08.02. SZEKLER PRÓBA + SZÜLINAPOZÁS
11.07.04-09.SOLYMOSI TÁNCTÁBOR
11.06.27.-07.02. BALETT TÁBOR BALATONGYÖRÖK

11.06.18.DIÓTÖRŐ BALETT EGYESÜLET BÚCSÚ..
11.06.11.BYE BYE 8/A; ELBALLAGUNK.

11.05.17.SPORTNAP A KILITI SPORTCENTRUMNÁL
11.05.16. FÉNYKÉPEZÉS ÉS FELVILÁGOSITÁS
11.05.07-09. OSZTÁLYKIRÁNDULÁS BP

11.04.23. TÁNC VILÁGNAPJA >> TÁNCVERSENY
11.04.23. 13:30 RÉGI FD FELLÉPÉSE A HAJÓÁLLOMÁSON
11.04.09. NESSY NÉVNAPI BULIJA

11.04.02. 19:00 PÉCSI BALETT - GISELLE
11.04.02. 11:00 BOGIVAL TALÁLKOZÁS LELLÉN
11.03.15. 10:00 ÜNNEPSÉG A FŐTÉREN

11.03.08. PÉCSI RANGSOR FELKERÜL

11.02.26. 11:00 TÁNCFELVÉTELI ; PÉCS
11.02.08. KÉT ÓRAKOR FODRÁSZ
11.02.08. KÖZPONTI EREDMÉNYEK

11.01.22. KÖZPONTI FELVÉTELI
10.11.11. PÉCSI MÜSZI NYILT NAP

10.10.29. SZECSKÁZTATUNK
10.09.23. AKADÁLYVERSENY ESŐNAP
10.08.21. GIZUS + FERI ESKÜVŐ

10.08.06-07. SZELTESZEN SÁTOROZÁS!
10.07.30. ERDÉLYBE KIMENNI ROKONOKHOZ

10.07.04-09. RÉVFÜLÖPI BALETT TÁBOR!


* * *

 

 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77