´ne mondd,csak tedd meg, én élvezni akarom, ne mondd, hogy szeretsz, én érezni akarom ~

                                                           

Blogocska

Just your little guardian angel...

2010.04.12. 20:20, meli

Nah pénteken meg szombaton voltam Zsaniéknál. 4-en voltunk. Zsani, Keri, Csancsi, én. A többieket nem engedték el / nem értek rá. Csodálatos. Először szarrá untuk magunkat, rendeltünk pizzát, bekajáltunk aztán elkezdtünk nézni egy filmet (Csak szex és más semmi-t). Unalmas volt mert én már láttam párszor, a Csanády meg kívülről fújta az egészet és végig dumált. Akkor melege lett, ment kinyitotta a teraszajtót aztán az ablakot akarta de ott volt egy váza a függöny mögött én meg üvöltöm hogy  VIGYÁÁÁZZZ!!! :O De már nyitotta és a váza már repült is. Na akkor azt fel kellett takarítani, nagy felmosórongy meg minden mert ugye még víz is volt a vázában. Aztán a Viki fogta magát és felállt, és mivel emeleten voltunk alacsonyabb volt a mennyezet és szépen igényessen bevágta a fejét a falba. Nah ezen is szakadtunk. :DD Aztán unalmunkban beraktunk valami karaoke CD-t amit a Viki hozott és ott volt a szöveg de a Csanády egész végig váltogatta a zenéket úgyhogy ebből se lett semmi. -.- Akkor Csanády felhívott pár emberkét rejtett számról (Törpicsek, Ákos, Ádika) azokat szivattuk ilyen buziságokkal. xDD Pl. Volt e már... ( na hagyjuk xD) meg belépnek e a b_zik klubjába. Lillát meg a Cintit is hívtuk de azok fél perc után már mondták hogy szia Csanády. xDD Ismerik a gyereket nah. Aztán lassan besötétedett. Kimentünk a teraszra és kiabáltunk a sétáló emberkéknek mindenféle hülyeségeket, azok meg néztek. Aztán bementünk és mivel nem volt net a Zsaniéknál, felhívtuk az Ákost hogy jöjjön át (mert nagyapjánál volt ami közel van) és nézze meg hogy nem e tudnánk rácsatlakozni valami vezetéknélküli cuccosra. Nem nagyon jött össze úgyhogy fiúk kimentek a konyhába dumálni mi meg elkezdtünk nézni egy filmet amit ott is hagytunk utána a francba amikor elment az Ákos. Leültünk TV-zni, kerestünk valami horrort amiről a Zsani el is kapcsolt mert azt mondta fél, aztán fél napig kerestük hogy melyik adón volt és mire megtaláltuk és elkezdtük nézni arra meguntuk. -.- Így szokott lenni általában. Aztán később néztünk Happy Tree Friendset vagy mit. :O xDD Meg Kész átverést. Keményvolt. Éjjel 3 körül meg bementünk a szobába és kinéztünk az ablakon. Nah de a teraszra meg nem mert kimenni senki mondom egye fene én kimegyek, milyen beszarik vagytok. :DD Ki is mentem de csak azzal a feltétellel hogy nem zárnak ki. Na de amikor kint voltam akkor már nem volt olyan nagy a szám mert baromi sötét volt és fújt az a hűvös szél meg az az éjszakai feeling, na de ilyen hülyeségeket is csak én csinálok meg hogy ilyenkor kimegyek. Wááá rohantam is be azonnal majdnem sírtam úgy beszartam. xDD Többiek még csak meg se közelítették a teraszt, úgyhogy ne mondjátok hogy beszari vagyok. :PP Aztán Csanády kérte a Zsanit hogy adjon neki lány ruhákat és akkor felvette és táncolt benne Alesha Dixon-ra. Nagyon durva volt. Fel vettük videóra, de letörölte az összeset a kis pöcs hogy ne tudjon róla senki. xDD Na aztán 4 után elmentünk aludni, Zsani&Keri egyik szobába, Csanády&én egy másikba. Na igen, érdekes volt, meg mindenkire rájött a tüsszögés csak éppen rám nem. :DD Zsaniék még be is vettek valami allergia gyógyszert. Na de mi Csanádyval nem nagyon aludtunk, végig dumáltuk az egész éjszakát hülyeségekről, meg közbe kinéztünk párszor az ablakon és tök érdekes volt látni ahogy felkel a nap és lekapcsolják a lámpákat. Meg hát 5-kor már csiripeltek a madarak is meg neki állt kukorékolni a kakas mondom mi van itt? :O Át kell állítani azt a kakast is nah. Tudjátok mi volt a   NO COMMENT  az egész buliba? Az hogy 4en voltunk ennek ellenére a Zsani anyja 5percenként telefonált az éjszaka az emeletre hogy élünk e még. Pff. xDD Nem gáz. Hajnalba kijöttünk a Csanádyval én meg fogtam valami kis vázát ami ott volt a radiátoron elkezdtem nézegetni, forgattam aztán fejre állítottam és kiborult a víz ami volt benne. xDD (azt hittem üres mert kicsi volt és könnyü) Nah akkor a Csanády feltörölte azt is mivel neki van gyakorlata már ebben. Aztán reggel go haza mindenki. Ami utána volt azt inkább következő bejegyzésbe írom mert ez hosszú már így is. :DD

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ami lehetetlen, nem szállhat el

 


nem érdemes sírni, az igazi könny ritka mosollyal szenvedni az élet titka
16éves; lány; 158cm;; zenehallgatás; tánc; barátokért bármit; ébren álmodozós; színpad = élet; Siófok; körmötrágós; koleszos; mobil-rágó-szájfény nélkül sehova; LOVERDOSE; Balaton; cipő-és táskamániás; nyár, színes körömlakkok; parfüm; gránátalmás testpermet;  család; DBEpécsi müszi [táncművészeti tagozat]


     szar ez a környék, de én akkor is szeretem♫ 

- - - - - - - - - - - - - - - - -
LITTLE BLACK BUTTERFLIES ☮


[a-little-bit-longer] & [palcikaember]
[freeloveless] [szeklerband]

~ ott voltam melletted az utolsó napokban
becsuktad a szemeid és elaludtál a karomban
azt hittem felkelsz és minden kezdődik újra
de leállt a szíved és nem dobbant meg újra...

 
Mint egy álomkép


mikor megírtam ezt már túl vagyok mindenen odaát vár, akit legjobban szerettem akármeddig jut el a nevem én mindent, de mindent érte tettem első a családom nem érdekeltek gyalázkodtok pedig boldogan keltek én mit nem adnék egy rohadt percér magadba, hogy merre mentél ...
 

A szem őszinte, becsületes, tiszta
Elmondja, mi szívedbe van írva 

Ne szólj semmit, nem lesz semmi gond, 
Szemed őszinte, majd mindent elmond... 


...

 

 
Mint az ébrenlét

Tumblr_m3xsbav0zc1ruf8uio1_500_large

 
 
És majd újra visszatér egy másik éjszakán


 '12.dec.28.

  10 óra 36 perckor (ro)

jelenleg: ébredezés
háttérzaj♫: az öcsém dumálása:)
ma: Erdély,turkálás :DD
holnap: még relytély
nemsokára: tánckurzus

 

* *

 
Mert nem maradhat már tovább




12.08.28. GERGŐCI SZÜLETÉSNAPJA
12.08.18. KATI SZÜLETÉSNAPJA

12.06.18. GO ERDÉLY
11.10.28-11. ŐSZI SZÜNET
11.08.21. ALBI KERESZTELŐJE
11.08.19. MEGINT VISSZA ERDÉLYBE

11.08.14. RESZKESS KILITI, JÖVÖK!
11.08.02. SZEKLER PRÓBA + SZÜLINAPOZÁS
11.07.04-09.SOLYMOSI TÁNCTÁBOR
11.06.27.-07.02. BALETT TÁBOR BALATONGYÖRÖK

11.06.18.DIÓTÖRŐ BALETT EGYESÜLET BÚCSÚ..
11.06.11.BYE BYE 8/A; ELBALLAGUNK.

11.05.17.SPORTNAP A KILITI SPORTCENTRUMNÁL
11.05.16. FÉNYKÉPEZÉS ÉS FELVILÁGOSITÁS
11.05.07-09. OSZTÁLYKIRÁNDULÁS BP

11.04.23. TÁNC VILÁGNAPJA >> TÁNCVERSENY
11.04.23. 13:30 RÉGI FD FELLÉPÉSE A HAJÓÁLLOMÁSON
11.04.09. NESSY NÉVNAPI BULIJA

11.04.02. 19:00 PÉCSI BALETT - GISELLE
11.04.02. 11:00 BOGIVAL TALÁLKOZÁS LELLÉN
11.03.15. 10:00 ÜNNEPSÉG A FŐTÉREN

11.03.08. PÉCSI RANGSOR FELKERÜL

11.02.26. 11:00 TÁNCFELVÉTELI ; PÉCS
11.02.08. KÉT ÓRAKOR FODRÁSZ
11.02.08. KÖZPONTI EREDMÉNYEK

11.01.22. KÖZPONTI FELVÉTELI
10.11.11. PÉCSI MÜSZI NYILT NAP

10.10.29. SZECSKÁZTATUNK
10.09.23. AKADÁLYVERSENY ESŐNAP
10.08.21. GIZUS + FERI ESKÜVŐ

10.08.06-07. SZELTESZEN SÁTOROZÁS!
10.07.30. ERDÉLYBE KIMENNI ROKONOKHOZ

10.07.04-09. RÉVFÜLÖPI BALETT TÁBOR!


* * *

 

 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77