´ne mondd,csak tedd meg, én élvezni akarom, ne mondd, hogy szeretsz, én érezni akarom ~

                                                           

Blogocska

Néha még látom kettőnk csillagát...

2010.03.06. 16:45, meli

Tegnapelőtt összevesztem a Ramonnal. Jól kiosztottuk egymást. Aztán ki is békültünk 10 perc múlva. Aztán beszéltem a Ramossal. Nem volt túl nagy beszélgetés, jóformán nem jött ki belőle semmi. :/ Na de tiszta sírás volt az a nap. Sírás >> veszekedés >> sírás. Utálom hogy mindig mindenki bele kell pofázzon mások magánügyeibe és mindig minden senkiházi kis paraszt el kell mondja a véleményét mindenről, még így is, hogy nem kérdezte őket senki. -.- Ááhh... Utálom az életemet. Amikor minden jó volt?! Na az rég volt, a szép időknek jó időre VÉGE van drágáim. És most is ki zúg belém? Na ki? Az egyik legnagyobb ellenségem bátyja, akit egy másik ellenségem küldött rám azzal a szöveggel hogy szabad vagyok és hajtson rám. Kedves tőle. Bocsi, kiakadtam, később vicces lesz ezt elolvasni. ELÉG ELÉG ELÉG. # Suli. 4-es lett a töri tz-m és a fizikám is. El se hiszem. Törit még elhiszem, na de fizikából 2-esre számítottam, ugyanis miután megírtuk a dolgozatot, be lettünk avatva a helyes megoldásokba. Hát egyik se tűnt jónak, de végül kijött 4-esre úgyhogy nemgond. Ma osztályfőnökit kapott 5 gyerek az osztályból, mert energiaitalt vettek a Fodorban és meglátta őket az angol tanár. Ofő eljátszotta a nagy halált, és amikor már ott tartott hogy feljelenti a Fodort, hogy energiaitalt adtak ki 18 éven aluliaknak, azt hittem főbe lövöm magam. Ez azért már gáz. 11 évesek  literszámra vedelik az energiaitalt, erre neki áll itt a 18-ról pampogni. Ráadásul beírták nekik ellenőrzőbe hogy tiltja a házirend az energiaital fogyasztását. Hát kéremszépen: 1. Nem a suliban ittak energiaitalt szóval rohadtul semmi közük hozzá, 2. Nekünk sose mutatták a házirendben foglaltakat, így nem nagyon lenne joguk pattogni, hogy tartsuk be őket. Ami nincs azt nem lehet. ;) Még azt is írták a szülőknek, hogy beszélgessenek el gyermekükkel az energiaital káros és romboló hatásairól. xDD Hát gyerekek... Az Endre anyja csak annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy ,,fiacskám, legközelebb otthon igyad az energiaitalt. ;)". Nagy hűhó, semmiért. Tegnap a MÍNUSZ jött be matek órára. Az egész órát azzal töltötte hogy a tudáspróba feladatainak megoldását magyarázza, észre se vette hogy senki sem figyel rá. Nem tudom miért kell ezzel vergődni pénteken utolsó órában mikor a vak is látja hogy senkit nem érdekel. Na mindegy, mi ráértünk, körmöt festettünk folyékony hibajavítóval aztán ki is színeztük. Akkor néztem nagyot mikor odajött hozzám és megkérdezte az egyik megoldásról, amit az Endre írt be nekem előző szünetben a könyvbe, hogy biztos vagyok e benne hogy jól számoltam... Hát mondom természetesen. :) x') Az Endre meg már a padon feküdt a röhögéstől. A héten nem volt se Evi se Anna. Sítáborban voltak. Nem volt kinek meséljek, pedig hát lett volna miről. Most meg annyit kell pótolni mesélésből hogy wááá... Jóformán csak a Nessynek meséltem el mindent, ő az aki általába nyomon követi az én kis nyomorult életemet. :) Amúgy cipőben lesz a balettos táncunk (hála az égnek). Állítólag valami sötétebb ruhánk lesz hogy maradhasson a fekete cipő...  [később:] Fáj a torkom, fáj a fejem, álmos vagyok, tanulnom is kéne. Meg ráadásul  Ramossal mindennekvége...( U )   Mégse.. :D (L)

     
ott ült a padon könnyek peregtek az arcán, és tudni akarta, amit minden gyerek tudni akar. amikor valaki, akit szeretett, hirtelen eltűnik a színről: miért történik, miért velem történt, van ennek valami oka, vagy csak egy őrült rulett kerék forog? ha jelent valamit, akkor mit kezdjek vele? ha semmit nem jelent, akkor hogyan viseljem el?   

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ami lehetetlen, nem szállhat el

 


nem érdemes sírni, az igazi könny ritka mosollyal szenvedni az élet titka
16éves; lány; 158cm;; zenehallgatás; tánc; barátokért bármit; ébren álmodozós; színpad = élet; Siófok; körmötrágós; koleszos; mobil-rágó-szájfény nélkül sehova; LOVERDOSE; Balaton; cipő-és táskamániás; nyár, színes körömlakkok; parfüm; gránátalmás testpermet;  család; DBEpécsi müszi [táncművészeti tagozat]


     szar ez a környék, de én akkor is szeretem♫ 

- - - - - - - - - - - - - - - - -
LITTLE BLACK BUTTERFLIES ☮


[a-little-bit-longer] & [palcikaember]
[freeloveless] [szeklerband]

~ ott voltam melletted az utolsó napokban
becsuktad a szemeid és elaludtál a karomban
azt hittem felkelsz és minden kezdődik újra
de leállt a szíved és nem dobbant meg újra...

 
Mint egy álomkép


mikor megírtam ezt már túl vagyok mindenen odaát vár, akit legjobban szerettem akármeddig jut el a nevem én mindent, de mindent érte tettem első a családom nem érdekeltek gyalázkodtok pedig boldogan keltek én mit nem adnék egy rohadt percér magadba, hogy merre mentél ...
 

A szem őszinte, becsületes, tiszta
Elmondja, mi szívedbe van írva 

Ne szólj semmit, nem lesz semmi gond, 
Szemed őszinte, majd mindent elmond... 


...

 

 
Mint az ébrenlét

Tumblr_m3xsbav0zc1ruf8uio1_500_large

 
 
És majd újra visszatér egy másik éjszakán


 '12.dec.28.

  10 óra 36 perckor (ro)

jelenleg: ébredezés
háttérzaj♫: az öcsém dumálása:)
ma: Erdély,turkálás :DD
holnap: még relytély
nemsokára: tánckurzus

 

* *

 
Mert nem maradhat már tovább




12.08.28. GERGŐCI SZÜLETÉSNAPJA
12.08.18. KATI SZÜLETÉSNAPJA

12.06.18. GO ERDÉLY
11.10.28-11. ŐSZI SZÜNET
11.08.21. ALBI KERESZTELŐJE
11.08.19. MEGINT VISSZA ERDÉLYBE

11.08.14. RESZKESS KILITI, JÖVÖK!
11.08.02. SZEKLER PRÓBA + SZÜLINAPOZÁS
11.07.04-09.SOLYMOSI TÁNCTÁBOR
11.06.27.-07.02. BALETT TÁBOR BALATONGYÖRÖK

11.06.18.DIÓTÖRŐ BALETT EGYESÜLET BÚCSÚ..
11.06.11.BYE BYE 8/A; ELBALLAGUNK.

11.05.17.SPORTNAP A KILITI SPORTCENTRUMNÁL
11.05.16. FÉNYKÉPEZÉS ÉS FELVILÁGOSITÁS
11.05.07-09. OSZTÁLYKIRÁNDULÁS BP

11.04.23. TÁNC VILÁGNAPJA >> TÁNCVERSENY
11.04.23. 13:30 RÉGI FD FELLÉPÉSE A HAJÓÁLLOMÁSON
11.04.09. NESSY NÉVNAPI BULIJA

11.04.02. 19:00 PÉCSI BALETT - GISELLE
11.04.02. 11:00 BOGIVAL TALÁLKOZÁS LELLÉN
11.03.15. 10:00 ÜNNEPSÉG A FŐTÉREN

11.03.08. PÉCSI RANGSOR FELKERÜL

11.02.26. 11:00 TÁNCFELVÉTELI ; PÉCS
11.02.08. KÉT ÓRAKOR FODRÁSZ
11.02.08. KÖZPONTI EREDMÉNYEK

11.01.22. KÖZPONTI FELVÉTELI
10.11.11. PÉCSI MÜSZI NYILT NAP

10.10.29. SZECSKÁZTATUNK
10.09.23. AKADÁLYVERSENY ESŐNAP
10.08.21. GIZUS + FERI ESKÜVŐ

10.08.06-07. SZELTESZEN SÁTOROZÁS!
10.07.30. ERDÉLYBE KIMENNI ROKONOKHOZ

10.07.04-09. RÉVFÜLÖPI BALETT TÁBOR!


* * *

 

 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77